Dátum és időpont

Mai dátum szombat, 20.4.2024, 11:43:45

Navigáció

Tartalom

Lekenye Község a Gömöri Érchegység és a Szlovák Karszt határvonalán, az E 571-es főút mellett fekszik.  Első írásos emléke 1243-ból való.  A falu fennmaradt régi elnevezései: Lokuna, Lekune, Lekenya. A község hivatalos szlovák neve 1948-tól Peter Michal Bohúň 19. sz. ismert szlovák festő után Bohúňovo.  

látkép

A községet két település alkotja. Tiba 1927-ben lett közigazgatásilag Lekenyéhez csatolva. A kis falu a 13. század második felében keletkezett, nevét alapítójától, Tiba nemestől kapta. A faluban játszó- és emlékpark, panzió és egy evangélikus harangláb is van, amelynek falán Tibay Ferencnek, a falu alapítója leszármazottjának emléktáblája látható. Tiba neves szülöttje Takács András néptáncgyűjtő.

  park tiba

Lekenyében van a kultúrház, amelyben a községi hivatal is székel, de könyvtár és edzőterem is van az épületben. Lekenye lakosai gazdag kulturális életet élnek. Rendszeresen vannak kulturális rendezvények, emlékünnepségek, fesztiválok, kiállítások, koncertek, találkozók, mulatságok, táborok, bemutatók, versenyek és kézműves műhelyek.

kulturhaz

Lekenyében két templom van. A református 1436-ban épült  késő gótikus stílusban. A karzata festett fakazettákkal díszített, az előtere fölött pedig fából épített kúp alakú zsindelytetős harangtorony áll, amelyet a 18. században fejeztek be. A templom nemzeti kulturális emlékként van nyilvántartva. Az evangélikus templom 1902-ben épült, egyszerű egyhajós belső tere egyenes szentélyzáródású, előtere a vele egybeépített harangtorony. 

templomok

A község két történelmi emléke a református templom előtti kopjafa, és a kettős kereszt, a falu feletti dombon. A Hagyományok Házába menet megtekinthetők „A seprőkkel táncoló lány“ és a „Családi körben“  fából készült szobrok, ill. „Lekenye Életfája“. A Hagyományok Házában helytörténeti szoba mutatja be a község múltját.  Az épület és az udvara a családok központja és számos kulturális és ifjúsági rendezvény helyszíne.

kereszt

A községen jelzett kerékpárút halad keresztül. Lekenyében van a „Buzgó“ bővizű forrás, szomszédságában pedig a Sajó folyó holt ága, amely lakóhelyet biztosít olyan védett állatoknak, mint az erdei béka, barna varangy, vidra, jégmadár, sárgarigó és hegyi billegető.  Lekenye központjában fészkel a fehér gólya. Tibában a falu feletti sziklán virít a leánykökörcsin védett virág.